A listában csak az adatbázisban szereplő ingatlanok települései, kerületei jelennek meg!
2016 óta foglalkozok ingatlanok értékesítésével, nagyrészt Budapest északi részén, de igény szerint Budapest bármely részén és az agglomerációban is , állok az ügyfelek rendelkezésére. Szakképzett ingatlanközvetítő, értékbecslő vagyok, szerepelek a Budapesti ingatlanközvetítők névjegyzékében. Az ingatlan közvetítés elött is értékesítéssel foglalkoztam, de mindig is vonzott az ingatlanos szakma, és miután elkezdtem ezen területen dolgozni rájöttem, hogy ez az a munka amire mindig is vágytam. Számomra az a legfontosabb, hogy mind az eladó, és mind a vevő elégedett legyen az értékesítés teljes folyamatában, és még azon is túl. Mindig az ügyfelek érdekeit tartom szem elött, és segítek a teljes ügymenetben az eladónak és a vevőnek egyaránt. Munkám gyümölcsének legnagyobb elismeréseként az ügyfelek ajánlását tekintem, mert akkor tudom, hogy ügyfeleim elégedettek volt szolgáltatásommal. Fontosnak tartom a mai világban, hogy amennyiben ingatlanát értékesíteni szeretné legyen egy megbízható ingatlanosa, akire bármikor bármilyen körülmények között számíthat.
Megvételre kínálok a XVI. kerületben a Szabadföld úton egymás mellett tetőtér beépítéssel 75- 75 nm-es sorházakat, egy 562 nm-es telken. A két sorház ugyanakkora méretű, az egyik fel lett újítva 2002-ben, és az alábbi felújítások történtek: - műanyag nyílászárok beépítése -új víz, villany, gáz vezetékek -hideg-meleg burkolatok cseréje -t...
Megvételre kínálok Mogyoródon, a Sissy Villaparkban, egy új építésű, minimál stílusú ikerház mindkét részét. Mind a kettő ingatlan 140 nm-es, 2 szintes, minőségi alapanyagokból készült, 15 cm-es grafitos szigeteléssel az oldal falakon, a tetőn pedig 30 cm a szigetelés. Hőszivattyúval meghajtott padló fűtés és mennyezet hűtés gondoskodik a me...
Megvételre kínálok a X. kerületben a Pongrác úti lakótelepen egy 36 nm-es, 2. emeleti, 2 szobás tégla lakást. Az ingatlant 10 éve újították fel, amikor a konyhát egybe nyitották a nappalival, ezáltal sokkal tágasabb terek keletkeztek. Ekkor a villany, fűtés, és a vízrendszert is modernizálták. Az ablakok műanyagok, redőnyösek, a bejárati ajtó bi...
Eladó Rákosszentmihályon egy 47-nm-es házrész saját kertrésszel. Az udvarban 3 lakás található összesen, az első lakrész eladó, a kerítés megbontásával megoldható az udvarban parkolás. Az ingatlanban található egy szoba, ablakos gardrób, konyha, fürdő, és egy előszoba. Fűtésről gázkonvektor gondoskodik a melegvizet bojler szolgáltatja. A há...
Megvételre kínálok a XVI. kerületben Árpádföldön egy 200 nm-es, 4+1 fél szobás ikerházrészt 581 nm-es telken. Az ingatlan 3 szintes, a fölszinten 2 szoba, fürdő, konyha, ebédlő, az emeleten 2 szoba, egy félszoba, fürdő valamint egy nappali található. A pince szinten 2 autó számára van beállási lehetőség. 2012-ben szigetelték az ingatlant és ...
Megvételre kínálok Ráckeve központjában egy 160 nm-es, nagypolgári családi házat, amely a Dunától egy pár lépésnyire található egy 707 nm-es telken. Az ingatlanban belépve igazi nagypolgári életérzés fogad minket, 3 nagy méretű szoba, és egy hatalmas 40 nm-es nappali . Ezenkivűl található ez ingatlanban egy konyha, kamra, folyosó, fürdő és w...
Eladó Hajdú-Bihar megyében, DEBRECEN vonzáskörzetében, autópálya lehajtóhoz közel helyezkedik el dupla telken a kétszintes mai kor igényeinek megfelelő épület, mely jelenleg pékségként és élelmiszerboltként üzemel. A pékség 500 m2-es épületben található, jelenleg is üzemel, több környező település boltjait látja el napi szinten pékáruval. Az üzem ...
Eladó a VI. kerületben, Belső Terézvárosban található Hegedű utcában egy 151 nm-es, belső 2 szintes lakás. Az ingatlan 2. emeleti+ tetőtéri, az alsó szint 83 nm-es, ahol található 2 szoba + egy amerikai konyhás nappali, a nappaliból lehet feljutni a tetőtérre ami 68 nm-es. Ezenkívül fellelhető még egy fürdő wc-vel, és egy külön wc is. A fűté...
Eladó a XVI. kerületben Szabadföld úton, két szomszédos telek. A két telek együtt 1671 nm-es. Az egyik telek 868 nm-es a másik pedig 803 nm-es. A két telek együtt eladó. A Szabadföld útra néző telek utcafronti része 70 m hosszú. A telkek intézményi zártsorú beépítésű övezetben találhatóak, (VI-2/XVI/Z) maximális 45%-os beépíthetőséggel, épület...